A japán építészet hosszú fejlődése során bizonyos elveket alakított ki. Az utóbbi időben azonban sok ügyfél hajlamos megszegni az évszázados szabályokat. Ezért a tervezők nagy energiát fektettek abba, hogy olyan teret hozzanak létre, ahol a különböző dolgok sokkal gyakrabban használhatók a mindennapi életben.
A fejlesztők által tervezett ház Tato Architects, az egyik legjobb példa erre.
Ebben a kialakításban az összes építészeti elem – mint például a lépcső, a korlát, a mosókonyha, a szekrények és a WC-k – bútorokként funkcionálnak. Olyanok, mint a kettő összeolvadása, amelyek egyenletesen osztják el a szoba funkcióit, és a lehető legtágasabbá teszik azt.
Az étkezőasztal a földszintről az első emeletre vezető lépcső korlátján van elhelyezve. Azt az illúziót kelti, hogy az emberek megjelennek vagy eltűnnek az asztal alatt.
Minden részlet funkcionális. Például a főbejáraton keresztül lép be a házba, és a gardróbszekrényen keresztül csúszik be, és a nagy fal felé fordulva lép be az étkezőbe, amely a déli fekvésű ablakon keresztül beáramló napfényt veszi be.
Ha a 2. emeleten vagy, hogy feljuss a legfelső szintre, először az ágyon, majd a komód fiókjain haladsz át, majd simán felfelé haladsz a súlytalan, szinte átlátszó lépcsőn. Minden lépéssel az emeletre a belső elemek megvilágítása Változtatja mind az irányt, mind a lefedendő területet.
A konyha belmagassága 3,77 m, ezért a tervezők a helytakarékosság érdekében alaposan átgondolták a lépcső magasságát és hosszát. Ennek eredményeként a lépcső feletti és alatti terület két szintre van osztva (1,88 m és 1,85 m), ami lehetővé teszi a szabad mozgást a helyiség bármely részén.
Hatalmas köszönet Koichi Torimurának a fotókért.
Ez az Itamiba településen található építészeti projekt igazán figyelemre méltó! Érdekesnek találom a Tato Architects hozzáállását, mivel látszólag megszegik a hagyományos szabályokat a kényelem és a funkcionalitás terén. Kérdéseim vannak a tervezési döntéseikkel kapcsolatban – vajon hogyan hatott ez a projekt az emberek életére és mennyire lett elfogadva a közösségben? Biztosak vagyunk abban, hogy ez az építészeti megközelítés hosszú távon fenntartható?